A másik kéz

Két vagy több játékos. Papír és ceruza. A játékvezető rajzol egy szabálytalan, egymást sokszorosan szelő vonalakból álló formát. A gyerekek megpróbálják saját lapjukra lerajzolni, figyelembe véve méreteket és alakot, bal kezüket használva (jobb kéz a balkezesek esetében).
Győz, aki a leginkább hasonlító alakot rajzolta.

 

Dalszövegírás


Játékosok száma : tetszés szerint
Hozzávalók: semmi
Előkészítés: a játékosok együtt énekelnek kb. 10 dalt.
Szabályok: Minden játékos választ egy dalt, és annak 10 szavát kicseréli hasonló hangzású, de más jelentésű szavakkal, arra törekedve, hogy a dal könnyen énekelhető maradjon és mulatságos legyen. Amikor minden játékos memorizálta az új változatot, elénekli társainak. Győz: aki a legmulatságosabb dalszöveget szerezte.

 

Naptár-céllövészet

A játékvezető az asztal közepére helyez egy nagy naptárat (amelyen jól láthatóak a számok és nincs szöveg). A játékosok, akik legalább három lépésre állnak az asztaltól, egymást váltva öt pénzdarabot dobnak a naptárra. Annyi pontot szereznek, amennyit a naptár megfelelő kockája jelez. Ha két szám közé esik a pénzdarab, a kisebb érték az érvényes. Győz, aki a legmagasabb pontszámot éri el az öt pénzdarab dobása után.

 

Kincs a tenger mélyén

Játékosok: két vagy több, egyenként 5-6 játékosból álló csapat, játékvezető
Hozzávalók: minden csapat részére: 11 pohár, 11 egyforma pénzdarab (a többi csapat pénzétol eltérő kell, hogy legyen), egy palack.
Előkészítés: minden csapat kap egy palackot, egy poharat és egy pénzdarabot. A játékvezető elhelyezi a többi poharat a játékmezőn, mindegyikbe egy pénzdarabot helyezve. A csapatok felsorakoznak a rajtnál egymás mellett (a játékosok libasorban állnak a csapaton belül).
A "Rajt" vezényszóra minden csapatból az első játékos megtölti a poharát, majd a játékmezőre fut, hogy egy azonos pénzdarabot tartalmazó pohárba áttöltse a vizet. Ha tévedésből más poharat tölt meg, úgy kell hagynia. Ha felborít egy ellenséges poharat, az telinek minősül, függetlenül attól, hogy mennyi víz volt benne. Három felborított pohár után a csapat ki lesz zárva a játékból. Győz az a csapat, amelyik elsőnek tölti tele mind a tíz poharát.

Traduzioni di Agnes Preszler